Vajon van még tartalék az Ezüst Nyilakban ennyi év után is…? (fotó: Mercedes)

Az a helyzet, hogy a Mercedes külsőre 2016 óta szinte ugyanazt az autót küldi pályára és mégis verhetetlen. Persze ez az állítás nem helytálló, hiszen, ha így lenne, akkor nem nyernék sorban a VB címeket, de ha nem figyelünk oda (és nem lennének a szabályváltozások, amik miatt amúgyis változik az autó külleme), akkor bizony könnyen azt hihetjük, hogy ugyanazt eladják Nekünk még egyszer.

Nézzük meg mi történt az elmúlt évhez képest:

F1W09 EQ Power+ (fotó: Racefans.net)
Mercedes W10 változások szemből

Első és hátsó szárny változott…tudjuk… :) Itt viszont érdemes egy picit elidőzni, mert a Mercedes első szárnya messze az egyik legkifinomultabbnak tűnik az eddig bemutatott autók közül, elnézve ezt a szárnyat nem is értem mire számít az FIA, miért lesz ez az autó jobb helyzetben, ha követni kell vagy ezzel követünk egy másik versenyzőt…Az orr körül futó terelőelemek is nagyon picit változtak az elődhöz képest, ez az autó közepe felé segít levegőt vinni, az orron magán pedig ívesebb lett az átmenet a kezdeti robosztusabb és a vékonyabb vég szakasz között. Középen egyszerűbbnek tűnik a W10 a W09-hez képest, a légbeömlő és a körülötte levő terelőelem továbbra is egyedi, a Mercedes nem követi a Ferrari által kitaposott ösvényt ezen a téren. Ami még érdekes lehet, az a hátsó felfüggesztés, a Mercedes híresen nehezen bánik a hátsó gumikkal, nagyon fontos, hogy mire jutott a trükkös felnin kívül a német gárda ebben a háborúban a télen.

Lessük meg oldalról is a 2 gépet:

Mercedes W09 oldalról (fotó: Mercedes)
Mercedes W10 oldalról (fotó: Mercedes)
Mercedes W10 változások, oldalról

A bargeboard és a légbeömlő körüli terelőelem változott, tudjuk. Cserébe az ismét tény, hogy a bargeboard már most egy elég szofisztikált darabnak néz ki. Az autó rake-je nagyon minimálisat változott talán, nehéz eldönteni és bár ugyan a Ferrari még nem mutatta be az autóját, mikor ezeket a sorokat írom, nagyjából borítékolható, hogy a 3 nagy csapat közül a Mercedes fog idén is a leglaposabb rake-el menni. A hátsó szárny viszont kifejezetten érdekes lett, ez is egy nagyon szofisztikált darab, ráadásul a Ferrari által nagyon kedvelt kettős karok is megtalálhatóak rajta, ami eddig nem szerepelt a Mercedes megoldásai között:

Ferrari SF70H hátsó szárny (fotó: Motorsport.com)

Minden autóról picit többet fogunk tudni a jövő heti tesztek okán, de azzal talán nem lövünk mellé nagyot, ha kijelentjük, hogy az Ezüst Nyilak idén is a favoritok között lesznek. Nem feltéve nagy megfejtés a W10 sem az elődjéhez képest, talán abban bízhatunk, hogy a Mercedes lassan kiaknázza ezt a koncepciót teljesen és megreked az előrelépésben. Félig poénként álljon itt a W07, W08, W09 és W10 1-1 képe is, hogy lássátok, mire gondoltam a cikk elején! :)

2016 – W07 (fotó: Carpixel.net)
2017 – W08 (fotó: alphacoders.com)
2018 – W09 (fotó:Steve Etherington)
2019 – W10 (fotó: Mercedes)
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?