Peter Sauber egyike azon kivételes személyeknek, akiknek a neve összeforrt az autóversenyzéssel. (Fotó: XPB)

Peter Sauber nevét nem igazán kell bemutatni senkinek, hiszen a jelenleg 75 éves svájci üzletember neve szinte összeforrt a motorsporttal. Az eredetileg villanyszerelő Sauber autókereskedőként kezdett el dolgozni Svájcban, ahol hamar kapcsolatba került az autóversenyzéssel. Balszerencséjére az 1955-ös tragikus le mans-i 24 órás után Svájc betiltotta az autóversenyzést. Egészen 1970-ig kellett várnia arra,hogy megépíthette első saját versenyautóját, a C1-est.

Autói nevében a “C” a feleségére, Christiane-re utal, és jó férjhez híven a C1-es volánja mögött meg is nyerte a svájci hegyi bajnokságot 1970-ben. Innentől nem volt megállás. Sorban következtek a kisebb motorokkal szerelt sportautók a C5-ös kódjelig bezárólag. 1982-ben kapott rá először esélyt, hogy egy igazi C-csoportos versenyautót építsen.

A Sauber C6 volt Peter Sauber első C-csoportos versenyautója. (Fotó: Umberto Buoro, Flickr)

1982-ben Peter Sauber összeállt a versenymotor specialista Heini Maderrel, hogy közösen megépítsék a C6-ost. Kezdettől fogva a legcéltudatosabb építés jellemezte az új autót, azonban a Cosworth V8-as egysége annyira erős vibrációkat keltett, hogy a megbízhatósági versenyek rémálma lett és nem is fűződik igazán siker a nevéhez.

Az immár BMW motoros C7 legnagyobb sikere, hogy be tudott ékelődni a Porsche autói közé. (Fotó: Jaques Vigné)

A következő év sem tartogatott sok jót a csapat számára. 1983-ra a Cosworth V8-as motorját felváltotta a BMW egysége. Azonban a gyári támogatású Lancia és Porsche autókkal szemben esélyük sem volt. Jól szemlélteti ezt, hogy a szezon végén a Porsche 100 ponttal lett bajnok, míg a Sauber BMW az 5. lett csupán 3 pontot szerezve. A C7 néven futott autó legnagyobb sikere az 1983-as szezonban a le mans-i 9. hely, amivel meg tudták akadályozni, hogy az első tíz helyen Porsche érjen célba.

A Sauber C8 már Mercedes egységgel volt felszerelve, de még mindig nem hozta a hőn áhított sikereket. (Fotó: Wikipedia)

1984-ben Sauber kérte a Mercedest, hogy a legújabb szélcsatornájukban tesztelhesse az új versenyautóját. Nyílt titok, hogy szerette volna elérni a német márka támogatását. A németeket lenyűgözte a szélcsatornában mutatott teljesítmény, és röviddel ezután alá is írtak Sauberrel egy új motorra. A már említett 1955-ös Le Mans óta a Mercedes nem indult sportautó sorozatokban.

Az új blokk az M117 kódjelet kapta, Mader feladata pedig az volt, hogy rápakoljon két darab KKK turbófeltöltőt. Az üzemanyag korlátozása miatt a motort 650 lóerőre lőtték be, de könnyedén tudott 800 lóerőt is. Az erőt egy 5 sebességes Hewland váltó vitte át a kerekekre, független felfüggesztést alkalmaztak mindenhol, az alumínium monocoque pedig a C7-esből származott. 1985-ben egyetlen C8 Mercedes készült el Le Mans-ra. A C8 az edzésen a második leggyorsabb időt futotta, de a levegő alákapott, és megpördült a levegőben. A kerekeire érkezett, de annyira megrongálódott, hogy a versenyen nem tudtak indulni.

1986-ban két C8 Mercedes indult Le Mans-ban a Kouros sötétkék színeiben. Az új aero stabilabbá tette a versenyautókat, de nem voltak olyan gyorsak, mint az előző években. Mindkét autó kiállni kényszerült technikai probléma miatt még az éjszaka előtt. Az egyiket eladták privát kézbe és még kétszer elindultak vele Le Mans-ban, mindkétszer sikertelenül.

A Sauber C9 Mercedes 1989-től már teljes ezüstben pompázott. (Fotó: Wallup)

Sauber és a Mercedes elkezdtek dolgozni az új autón, ami logikusan a C9 kódnevet kapta. A váz és a felfüggesztés teljesen új volt, a motor frissítésén Mader munkálkodott. 1987-ben első látásra jobbnak tűntek az új autók, az időmérőn a 7. és a 9. helyen értek célba. A versenyen Johnny Dumfries a 4. helyről állt ki 37 kör után váltóproblémák miatt, a másik C9 éjfél körül hajtáslánc gondok miatt.

Meglepően a Mercedest ez sem riasztotta el, és 1988-ra teljes gyári támogatást kapott Sauber. A 800 kilométeres jerezi futamot megnyerték, de a Le Mans a lehető legrosszabban sikerült. Mivel a leszorító erő és a teljesítmény is nőtt, a gumik már nem bírták és az egyik C9 az időmérőn rommá tört. A versenyen egyik autó sem indult el, mert túl veszélyesnek ítélték az elindításukat.

1989-re a Mercedes egy teljesen új egységet fejlesztett. A legfőbb változást a hengerenkénti négy szelep és a dupla vezérműtengely jelentette. A teljesítményt 720 lóerőre nőtt, a nyomaték pedig 810 Nm-re. A karosszéria megmaradt a jól bevált előző évi, de átfestették teljesen ezüstre, ezzel tükrözve a totális gyári támogatást. Az ötödik Sauber-Mercedes koprodukció meghozta gyümölcsét, és az 1989-es szezon nyolc futamából hetet megnyertek az ezüst nyilak, amivel a világbajnokságot is hozták. Két autóval indultak minden versenyen, Le Mans-ban kettős győzelmet arattak.

A képen látható C11 volánja mögött nyerte meg a fiatal Michael Schumacher az 1990-es szezon utolsó futamát. (Fotó: Jonny Henchman, Flickr)

A jó eredmények hatására Sauber egy teljesen új autót fejlesztett 1990-re. Az önhordó alumíniumot felváltotta a jóval modernebb szénszálas szerkezet. Mivel a C10-et németül nehéz lett volna kimondani, így a C11 lett az új típusjel. A futómű és az M119 kódjelű motor a C9-ből került át módosítás nélkül. Le Mans-ban nem indultak 1990-ben, mondván a bajnokság fontosabb, amit meg is nyertek.

Az utolsó versenyen Jochen Mass és Michael Schumacher diadalmaskodott. 1991-re Sauber egy teljesen új motort kapott, ami már összhangban volt a 3.5 literes Formula-1 szabályokkal. A 24 órásra a már nyugdíjazott C11-es autókat küldte el a csapat, de az 1989-es hibátlan teljesítményt nem sikerült megismételni. Mind a három ezüst nyíl kiesett a versenyen technikai problémák miatt, a szezon végén Sauber és a Mercedes is kivonult a sportautó-versenyzésből, és minden erejüket a Formula-1-re összpontosították.

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?