Ayrton igaz, hogy jövőre Prostot váltja a Williamsnél? (Fotó: F1destination.com)

A nyári versenyeken nem csak a szezon második fele kezdődik, hanem az átigazolási piac is kinyit. Három részesre tervezett mini sorozatunkat a következő módon állítottuk össze:

  • 1. részben végigvesszük azokat a csapatokat ahol lehetőség van a pilótafelállás változására, kizárólag a lejáró szerződések figyelembe vételével.
  • 2. részben a szerződések és az F2-ből fellépő pilótákból levezetünk egy konzervatívnak mondható pilótakeringőt.
  • 3. részben a paddockban keringő pletykák alapján a legvadabb átigazolási lehetőségeket vesszük végig.

Kik vannak veszélyben?

A szerződésük alapján a következő pilóták helye nem biztosított a csapatoknál:

Mercedes: Hamilton szerződése a következő szezon végéig érvényes, ellenben Bottasnak csak opciója van 2020-ra. A finn eddigi teljesítménye alapján a megérdemelné a hosszabbítást, főleg, hogy a Mercedesnek nem is kellene egy világbajnok a második autójában.

Ferrari: Mind Vettel, mind Leclerc 2020 végéig kötelezte el magát az olaszoknál. Binotto már megerősítette a pilótapáros maradását és Leclercnek sincs semmilyen oka távozni a csapattól. Egyedül Vettel maradása lehet kérdéses.

Red Bull: A többi TOP pilótához hasonlóan Verstappen is a 2021-es szezonig kötelezte el magát a csapatánál. Gaslyt csak az idei év végéig köti kontraktus az osztrák csapathoz, neki meg kellene dolgoznia a szerződéshosszabbításért. Bottassal ellentétben jelenleg egy petákot sem tennénk a maradására.

Racing Point: Mint a tulajdonos fia, Stroll esetében biztosak vagyunk abban, hogy a csapattól fog visszavonulni, mikor megunja az F1 kis világát. Pereznek csak az idei évre van szerződése, maradása valószínű, esetleges csapatváltásáról a későbbiekben fogunk foglalkozni.

McLaren: Pont a tegnapi napon jelentették be, hogy a páros marad a következő évre, ezért a wokingi csapattal nem kell törődnünk, Norris és Sainz is marad.

Renault: A leggyengébb gyári csapatnál felemás a felállás: Ricciardo 2020-ra is marad a csapatnál, amíg Hülkenberg szerződése január 1-el lejár. A német pilóta a jövője tehát még kétséges.

Toro Rosso: Ahogy az a Red Bull fiókcsapatánál szokott lenni, mind a két pilóta csak az idei szezonra kapott lehetőséget. Albon és Kvyat menedzsmentje komoly munka előtt áll a következő szezonra.

Haas: Az F1-hez 2016-ban csatlakozott amerikai csapat is csak 1-1 évre jelenti be a pilótáit. Ennek a következménye, hogy a Grosjean-Magnussen páros már harmadjára kapja meg a lehetőséget a bizonyításra. Mivel egyiküknek sincs biztos állása jövőre róluk is majd külön ki fogunk térni a következő részben, bár a dán pilóta elküldése mellett nem sok érv van.

Alfa Romeo: A svájci “olasz” csapatnál Raikkönnent szerződés köti a jövő évre, Giovinazzi helye már nem annyira biztos. Az ő maradása nagyban fog függeni az F2-es pilóták, és a saját teljesítményétől.

Williams: Russelnek aláírt papírja van 2020-ra, Kubicának viszont nincs. Az az igazság, hogy jelenlegi formájukban teljesen mindegy ki vezeti a két Williamst, mert értékelhető teljesítményt nem lehet mutatni.

Összegezve:

Végignézve a fenti listát eléggé meglepő, hogy a 20 fős mezőnynek a fele kiadó! Ebből 2 hely van TOP csapatnál: Bottas és Gasly helye. Természetesen ezek a legkívánatosabbak. A középmezőnyből még értékesnek mondható a Renault második ülése, valamint a Haas két helye. Fent áll a lehetősége, hogy ezeknél a csapatoknál nem lesz pilótacsere, de ezen jobban meglepődnénk, mint az ellenkezőjén.

Bottas jó eséllyel megkapja az opciós hosszabbítást ameddig a Mercedes nyeri a konstruktőri címeket! (Fotó: Twitter)

Az általunk jobb képességűnek tartott pilóták közül tehát Hülkenberg, Magnussen, valamint a két Toro Rossos pilótának van félnivalója. A némettel kapcsolatban megjelentek már pletykák, de ezt majd a következő részben tárgyaljuk.

Annyit biztosra veszünk, hogy a Toro Rosso és az Alfa Romeo üléseiért nem mindenki szállhat majd harcba, mivel azokat a Red Bull és a Ferrari osztja ki, ezzel jelentősen leszűkítve a pilóták mozgásterét!

A következő részben már igyekszünk konkrét elképzelésekkel is jelentkezni!

Hogyan nézhet ki a mezőny a 2020-as szezonnyitón? A következő részben igyekszünk kibogozni! (Fotó: F1.com)