A 2019-es Német Nagydíjon ünnepelt a Mercedes!

Mercedes… Lényegében az első belső égésű motor megalkotói, a legősibb autómárka a piacon, ami ennek megfelelően a motorsportban is nagy hagyománnyal bír. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az egyik legbrutálisabb ragadozó is: hirtelen jelenik meg, leigázza az adott szakágat, majd amilyen hirtelen jött, általában olyan hirtelen is távozik…

Mercedes Logo, 1926

Ebben a cikksorozatban a 125 évük domináns időszakait igyekszünk áttekinteni, kezdve az 1934 és ’39 közötti időszakkal, a Forma 1 születése előtti GP érával!

Egy rajtra készülődés 1934-ből, kicsit más, igaz? :) (Wikipédia)

1934-re, az AIACR (Association Internationale des Automobile Clubs Reconnus) új formulát vezetett be, 750 kg-ban maximalizálták az autók súlyát, ez ideális pillanat volt arra, hogy az Auto Union belépjen, a Mercedes pedig új autót vessen be: előbbi a Ferdinand Porsche tervei alapján készült Type A, utóbbi pedig a W25 lett. A szezon 6 Grand Prix-ből állt, ebből egyet az Auto Union, kettőt pedig a Mercedes nyert meg, mondhatni jól sikerült a bemutatkozás mindkét oldalról, főleg, hogy előbbi győzelem hazai pályán, a Német Nagydíjon volt, német pilótával, német autóval. 1934-ben szünetelt az EB, így a W25 első igazi próbatétele az 1935-ös szezon volt, ahol félelmetes dominanciát mutatott az autó: a 7 futamból álló kiírásból 5-öt nyert, ebből 4-et Rudolf Caracciola! Természetesen az EB címet is bezsebelte, a 7 futamból 4 győzelem, 2 kiesés és 1 harmadik hely elég szép teljesítmény lenne ma is…

Az 1935-ös EB kiírás eredménye (Wikipédia)
Rudolf Caracciola, a korszak egyik csillaga, a 3-szoros EB győztes, 1937-ben a W125 volánja mögött

A W25 végül kiöregedett, 1936-ra látszott az igény az új autóra, Caracciola csupán a szezonnyitó Monaco GP-n tudott győzedelmeskedni, a maradék 3 futamon Bernd Rosemeyer és az Auto Union aratta le a babérokat és az EB cím is náluk landolt! Kényszerhelyzetbe került a Mercedes, mert a leendő utód csupán 1 évet futhatott volna, mert 1938-ra változtak a szabályok. Dilemma volt, de bevállalták, hogy csupán 1 évre új autót hozzanak: a W25-öt a W125 váltotta 1937-ben, ami a GP éra egyik legdominánsabb gépe lett: az 5 futamos szezonból 4 futamon intették le elsőként, összesen 12 futamon állt rajthoz, 6 győzelmet szerzett, Rudolf Caracciola másodszor is elhódította az EB címet eme szörnyeteggel.

Az 1937-es EB végeredménye (Wikipédia)

1938-ra ismét változtak a szabályok, így megérkezett a W154, mint kényszermegoldás. Nem volt olyan sikeres és domináns, mint elődje, de Caracciola zsenijével ismét sikerült elhódítani az EB címet: a 4 futamos bajnokságban 2 második hely, 1 harmadik és 1 győzelem állt a német sztárpilóta neve mellett:

1938, EB Végeredmény (Wikipédia)
Talán az egyik legszebb versenyautó, ami valaha készült: a W154, 1938-as változata!

Az Ezüst Nyíl elnevezést pontosan a korábban említett maximális súly szabály indukálta: a Mercedes nehezebb volt az előírt maximumnál így lekaparták a festéket, így már szabályosnak minősült az autó. Cserébe csak a karosszéria ezüstös színe maradt, innen hát a becenév.

Mercedes W154, 1939

Az 1939-es csonka szezonban a Mercedes továbbra is a W154-el indult, 4 futamból 3-at nyerve, de a második világháború kitörése miatt sosem hirdettek hivatalos győztest…Nagyon kemény bemutatkozást produkált a Mercedes a GP korszakban, az Auto Unionnal együtt leigázták a kategóriát, az Alfa Romeo P3-nak csak morzsák jutottak az 1934-39 közötti időszakban: Az EB 1935-ös újraindulásától a második világháború 1939-es kitöréséig a Mercedes 3 EB címet nyert, míg az Auto Union Rosemeyerrel nyert egy kiírást (a csonka 1939-es szezonban is a Mercedes állt nyerésre)…

A világháború után több időre volt szüksége a német gazdaságnak és a Mercedesnek is a talpraálláshoz, de nem volt kérdés, hogy az újonnan induló sorozat, a Forma 1 is látni fogja az Ezüst Nyilakat. A következő részben az 1954-55 közötti Forma 1-es pályafutásukról lesz szó…

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?