Január 3-án töltötte be 51. életévét Michael Schumacher, akiről napjainkban szörnyű balesete jut leginkább az eszünkbe. A hétszeres világbajnok német pilóta közel 25 év után, 2012 végén vonult vissza véglegesen a versenyzéstől. Mikor 2013-ban az Alpokban síbalesetet szenvedett, akkor is a születésnapjának megünneplésére készült a családjával.

Schumacher karrierjéről könyveket lehetne írni, pályafutása minden egyes pillanata nagyon jól dokumentált, ellenben a 6 évvel ezelőtti balesete óta összesítve egy papírlapnyi információ sem jutott el a rajongóihoz. A nyilvánosság csak annyit tud, hogy a baleset után először Moutierbe, majd a grenoblei kórházba szállították, ahol több műtéten esett át. Közel másfél évig tartották kómában, majd 2014-ben kezdték el a felébresztését. Az ekkor jelentkező komplikációk már megerősítették a feltevést, hogy agykárosodást szenvedett.

Schumachert tapasztalt sielőnek tartották, ezért is tisztázatlanok a baleset egyes részletei.

Mióta 2014 végén a Schumacher család hazaszállíttatta, lényegében teljes hírzárlat lépett érvénybe a pilótáról. Felesége Corina minden információt visszatart, amit a nézők és főként az egykori szurkolók nagyon nehezen viselnek. Ez a döntés viszont csakis rájuk tartozik, így nem tudunk mást tenni, mint tiszteletben tartani azt!

Legsűrűbb látogatójának Jean Todt számít, aki azt nyilatkozta, hogy nyáron együtt nézték a Német Nagydíjat. További információkat azonban sem ő, sem fia, az F2-ben versenyző Mick Schumacher nem közölt. Legutóbbi értesülésünk szeptemberben volt, mikor a Párizsba szállították, ahol egy őssejt kezelést hajtottak végre rajta. Ekkor egy ápoló megerősítette, hogy a német pilóta eszméleténél van.

Mick lehet a következő Schumacher, aki Ferrarival áll rajthoz az F1-ben.

Ilyen hosszú idő után valószínűleg kár arra számítani, hogy teljes javulás állna be Schumacher állapotában, ellenben reméljük, hogy egyszer még a saját szájából hallhatjuk vissza az elmúlt évek történéseit!