Miután a héten írásban, mind Kibeszélőnkben beszámoltunk róla, hogy a WTCR 2020-as mezőnye bizony erősen megcsappant. Éppen ezért valószínű, hogy eltörölnék a 4 autó/márka szabályt, ami így igazából pont 1 évet élt volna. Tavaly emiatt a szabály miatt nem indulhattak Zengőék a Cuprával, más megoldás pedig túlságosan költséges lett volna számukra. Aki erről kicsit többet szeretne olvasni, az ugorjon át Lantos Andráshoz, ő bővebben írt a Peugeottal való tárgyalásokról.

De akkor röviden a lényeg: Ha Zengőéknek lehetőségük lenne 3. Cuprás csapatként újra beszállni a bajnokságba, akkor azt örömmel tennék. Ehhez új autót vásárolnának, ami a 2 évvel ezelőttihez képest némileg frissített verzió lenne. Hogy szerintünk ennek van-e értelme? Isten bocsássa meg nekünk, de nincs… 130 kg-al könnyített verziójú autónál szerintünk felesleges azért az 1-2 tized miatt egy újabb fejlesztésűt vásárolni. Természetesen kivétel lehet, ha a régiek már nincsenek olyan állapotban, hogy végigbírnák a szezont. Mi inkább megvárnánk az új Cupra TCR változatát, aminek az alapját az elmúlt hetekben mutatták be.

Seat, vagy Cupra? Teljesen mindegy. Ebből lesz az új TCR autó

Másik két kérdés a pénz és a pilótafelállás. Michelisz Norbi távozása óta ugyanis szinte minden évben szűkös lett a büdzsé. Ez a friss gumiszettek számában, a pótalkatrészek hiányában és a megtett körök számában is jelentkezett. Amennyiben idén elindulnának, úgy a 2017-ben is megkezdett egy fizetős-egy magyar pilótafelállást használnák. Utóbbihoz a MOL, mint főszponzor is ragaszkodna.

Szokásukhoz híven most is az utolsó pillanatban fogják bejelenteni a pilóta személyét. Erről Lantos csak annyit tudott mondani, hogy ” egy olyan versenyzőről van szó, aki még nem indult a Zengő Motorsportnál, de több éves tapasztalattal rendelkezik.” Persze ez egy elég bő meghatározás, de ha tippelnünk kellene mi Tim Gáborra szavaznánk.

A magyar pilóta már rengeteg túraautós bajnokságban kipróbálta magát

De ne menjünk bele a további találgatásokba, áprilisban már okosabbak leszünk!