2015-ben a Nissan újra nekivágott az LMP1-es kategóriának a GTR LM Nismo-val. Az azt megelőző években útjára indították a DeltaWing projektet, és a ZEOD-dal is beírták magukat a történelem könyvekbe, ugyanis az volt az első tisztán elektromos hajtású versenyautó, ami teljesített egy kört Le Mans-ban. De nem ez volt az első próbálkozása a japán márkának. Sőt! Gyönyörűbbnél gyönyörűbb versenyautók gördültek le a Nissan szalagjáról már a 80-as évek vége felé is, sajnos kevés sikerrel.

Az R86V egyes pletykák szerint már 1986-ban is tudta az 1000 lóerőt padon. De a megbízhatósága hagyott némi kívánnivalót maga után. (Fotó: Nissan)

Az 1986-os esztendőben a Nissan a 3. legnagyobb autógyártó volt a világon. Egy ekkora méretű márkának illett valami versenyprogramba is belefogni, így a sportautózás mellett tették le a voksukat korábban. Az 1986-os le mans-i 24 óráson két autóval indultak, az egyik az R85V volt, amely már tudott versenyt nyerni az 1985-ös világbajnokságon is. Ezzel az első márka lett a Nissan a japánok közül, aki sportautó vébén győzni tudott. A másik induló ’86-ban a R86V kódjelű versenygép volt, ami egy V6-os turbómotorral felvértezve 1000 lóerőt is ki tudott préselni magából. De a megbízhatóság nem volt jellemző egyikre sem. Az R86V viszonylag korán kiesett, míg az R85V a 16. helyen fejezte be az 1986-os 24 órás versenyt.

1987-re már a March épített vázat a Nissannak. Nagy reményeket fűztek az új autóhoz, bele is préseltek egy V8-as egységet. Két autó indult az 1987-es Le Mans-on, egyik sem ért célba. Úgy gondolták, csak a balszerencse lehet az oka a dolognak, így 1988-ban is ugyanez a két autó indult el. Az egyikük megint csak elvérzett, a másikat a 16. helyen intették le. Finoman szólva sem erre számítottak, így ismét lépni kellett valamely irányba.

A duplaturbós R89C a 380 km/h-s végsebességre is képes volt már 1989-ben. Viszont hosszútávon ez sem bírta. (Fotó: Nissan)

1989-re a Lola kapott bizalmat az önhordó kifejlesztésére, a Nissan a lelket adta a projekthez továbbra is. Az R89C egy kiváltképpen gyönyörű versenyautó lett. A létszámot is emelték a japánok, és immár 3 autójukat is neki engedték a 24 órás viadalnak. A duplaturbós motorokkal a Nissan autói könnyedén megugrották a 380 km/h-s végsebességet is. Ne feledjük, 1989-et írunk! A verseny elején az egyik R89C az élmenőkkel küzdött, de végül kiállni kényszerült, aztán a későbbiekben elérte a vég a másik kettőt is.

Próbálták tovább finomítani autóikat, immár R90CK néven, és az 1990-es 24 órás nem kevesebb mint 7 Nissan autó sorakozott fel, amelyből 5 gyári támogatást élvezett. A maradék kettő még régebbi verziójú volt. Mark Blundell 3 perc 27.02 másodperces időt futott, 6 másodperccel jobbat mint bárki más a mezőnyben. Ez volt a 24 órások történelmében az első alkalom, hogy japán autó indulhatott az első helyről. Szintén ebben az évben Kazuyoshi Hoshino lett az első japán pilóta, aki japán autó volánjánál vezetni tudta a legendás versenyt. De a győzelem nem sikerült, csak az 5. helyen végeztek, és eddig ez volt bármely japán márka legjobb helyezése 24 órás autóversenyen.

Az R90CK az időmérőn 6 másodperccel volt gyorsabb bárki másnál, de a győzelem továbbra is csak vágyálom maradt. (Fotó: Wikipedia)

Ha nem ment a prototípusban, majd megy a GT-ben! 1994-re elkészült a Nissan 300ZX Turbo. Nagy reményeket tápláltak iránta, mivel a sebringi és a daytona-i versenyt már meg tudták nyerni vele. A gyorsabbik 300ZX a 4. helyen ment a leintés előtt 4 órával, végül az összetett 5. helyén ért célba. A hőn áhított abszolút Le Mans győzelem nem jött össze megint, de az IMSA GT kategóriát meg tudták nyerni vele.

A 300ZX kategóriájában nyerni tudott 1994-ben, de az abszolút siker megint csak elmaradt. (Fotó: Le Mans)

1995-ben és 1996-ban nem gyári csapatként indultak. Az előbbi évben csak az egyik autó jutott el a célig, a 10. helyen intette le a kockás zászló. 1996-ban már teljesen magánkézben volt mindkét Nissan. Megint csak az egyik jutott el a célig, de már csak a 16. hely sikerült. 1997-ben 3 darab Nissan R390 GT1-es autó állt rajthoz. Potenciális esélyesei voltak a futamnak, hiszen a duplaturbós, V8-as motorokkal irgalmatlan gyorsak voltak. Aztán megint jött a fekete leves. A háromból csak egy jutott el a célig, azt is csupán a 15. helyen intették le. 1998-ban ismét 3 GT1-es autó vágott neki a távnak. A leggyorsabb a 3. helyen végzett, a másik kettő az 5. és a 6. helyen ért be.

Az R390 GT1 piszok gyors volt, de egyszerűen ezekkel sem jött össze a hőn áhított siker. (Fotó: Wikipedia)

1999-ben két, nyitott tetejű autóval vágott neki a Nissan megint, az önhordót a Courage tervezte. A lelket 5 literes, V8-as, feltöltés nélküli motorok adták, de mindkét autó kiesett, a gyorsabbik a 4. helyről. Ekkor megelégelte a Nissan a folyamatos sikertelenséget, és egy időre felhagyott a sportautózással. 2011-ben visszatértek motorszállítóként, majd 2015-ben megpróbálkoztak az LMP1-gyel. Azonban az első hajtással esélyük nem volt a többi, jóval kiforrottabb LMP1-es autó ellen. Azonban azt nem lehet elvenni a Nissantól, hogy szinte kivétel nélkül gyönyörű és piszok gyors autókat építettek, csak ugye a technika ördöge… A japánok első le mans-i győzelmét végül a Mazda 787B hozta el, amit úgyszintén elolvashattok itt az oldalon.