Ritkán kerül egy négyszeres világbajnok versenyző olyan helyzetbe, amiben most Sebastian Vettel találta magát. A csapata igazolt egy hasonló képességű, fiatalabb pilótát, aki már az első szezonjában legyőzte a németet, emellett eladható, aktív a közösségi médiában és a Tifosi máris az egekbe magasztalta.
Ebben a cikkben – kicsit spekulálva – végignézem a német bajnok előtt álló lehetőségeket.

A Jó


Véleményem szerint Vettelnek a legjobb lehetőséget egy újabb Ferraris szerződés jelentené, de jelentős probléma, hogy erről az esetleges szerződésről igen eltérő a felek álláspontja. Sajtóinformációk szerint a Ferrari csak egy 1 éves szerződést kínált a németnek, melyben igencsak megnyirbálnák a jelenlegi 42 millió eurós fizetését. Vettelnek a sajtó szerint mindkét tényezővel problémája van. Tovább nehezíti viszont a helyzetét a későn kezdődő szezon, így nincs lehetősége bizonyítani, hogy képes lehet visszaszerezni bajnoki formáját.

1 éves szerződés, megnyírbált fizetés és ez a jó opció? Persze nem nehéz tippelni, mi lehetne rosszabb…

A Rossz

A német számára talán a legkedvezőtlenebb lehetőség az eligazolás. Bár a maranellói istálló és Vettel kapcsolata már közel sincs ahhoz, amilyen a 2015-ös átigazolását követő években volt, ráadásul a szurkolók körében is lassan persona non grata-vá válik, azonban a németnek kevése esélye van arra, hogy egy top csapathoz kerüljön.

A Mercedes – tanulva a 2016-os évből – kizárt, hogy egy Hamiltonhoz hasonló képességű pilótát igazoljon, mivel nem akar ismételten házon belüli rivalizálást. Hamilton esetleges visszavonulása esetén pedig valószínűtlen, hogy egy jelenleg 33 éves pilótára alapozná a stuttgarti csapat a jövőjét, miközben talonban van egy igen tehetséges George Russell.

Az elmúlt évek tapasztalata szerint a német számára a Red Bull lehet még azaz alakulat, ahol futamgyőzelmekért harcolhat. A bikás alakulat Ricciardo távozása óta ráadásul nem is igen talált olyan pilótát, aki Verstappen szintjén lenne képes vezetni az autójukat. A holland pilóta viszont teljes mértékben élvezheti a Milton Keynes-ben székelő csapat támogatását, vagyis Vettel csak második számú pilótaként mehetne “haza”. Négyszeres világbajnokként nem valószínű, hogy ezen szerepbe beleegyezne, valamint a Red Bull sem valószínű, hogy egy Vettel jelenlegi fizetéséhez hasonló összeget ajánlana egy másodiknak.

A végső opció Vettel számára egy középmezőnybeli csapat lehet. Ezeket vizsgálva 3 opciót tartok lehetségesnek, de ezen csapatok tekintetében igen sok a változó. A legfőbb ilyen változó ironikusan pedig maga a Ferrari, vagyis az olasz együttes azon döntése, hogy kit szerződtetne a távozó német bajnok helyére.

A Mclaren lehetne az egyik reális lehetőség Sebastian számára, azonban mind Norris, mind Sainz jó pozícióban vannak a csapaton belül és vélhetőleg jól is érzik magukat woking-i gárdánál. Mindenesetre Sainz az egyik top esélyesek között lehet a vörös overálra és mint azt tudjuk, a Ferrarinak nehéz nemet mondani. Mindemellett a spanyol pilóta szerződése is lejár 2020 végén. Az ismételten felfelé ívelő angol alakulat ráadásul jövőre Mercedes motorokat is fog használni, ami nem szokott rossz előjel lenni. Vettelnek viszont ebben az esetben is engednie kellene a fizetési elvárásaiból…

Amennyiben a Ferrari Ricciardo mellett döntene, a négyszeres világbajnok praktikus választás lehet a franciák számára. Húzónév lehet a márka számára, valamint dolgozott már a Renault-val, még ha nem is közvetlenül. Vettel számára is vonzó lehet a Cyrill Abiteboul vezette csapat, mivel itt újra vezető szerepbe kerülhet, a nyomás jóval kisebb lenne mint a Ferrarinál, és a fizetését is jóval kevésbé nyírbálnák meg. Másrészt viszont a Renault visszatérése óta képtelen olyat autót készíteni, mellyel versenybe szállhat a világbajnoki címért. Egy szürke középcsapat pedig -Alonsohoz hasonlóan – felemésztené a maradék motivációját.

Az utolsó lehetőség végül pedig nem más lehet, mint a jövőre debütáló Aston Martin. Meglátásom szerint – amennyiben mindenképpen távozni szeretne – ez lenne a legjobb opció számára, mivel a csapat – a Renaulthoz hasonlóan – szintén gyári alakulatként indul, illetve rövidesen képes lehet a győzelemre, tekintve azt, hogy a csapatnak nem nulláról kell építkeznie. Mindehhez persze szükséges egyrészt Lawrence Stroll jelentős anyagi-, valamint a Mercedes technikai támogatása is. Az angol csapat mellett szól továbbá az a tény is, hogy a kanadai üzletember szívesen költene jelentősebb összeget is, amennyiben az képes sikert szállítani a csapathoz. Egy ilyen nagy szabású projektbe pedig nem ritka, hogy hoznak egy nagy nevet, aki hátára veheti a csapatot, valamint marketing szempontból is eladható. Példának lásd Schumacher visszatérését a Mercedeshez. Vettel mindkét követelménynek megfelelne.

Ennek ellenére kérdés, hogy mikorra lesz erre alkalmas a csapat, hiszen Vettel sem lesz már fiatalabb, emellett pedig ez is csak akkor merülhet fel, ha Perez távozna, mivel Lance Strollnak minden bizonnyal be van betonozva az ülése. Ez azonban jól is jöhet a németnek, mivel a kanadai versenyző valószínűleg nem lenne képes komolyabb nyomást gyakorolni rá.

A csúf

Végül pedig az sem elképzelhetetlen, hogy Vettel az idei év végével szögre akasztja a bukósisakját. A német bajnokot számos csalódás érte az elmúlt években, például az FIA Kanadai döntése, a lassan ellene forduló Tifosi, vagy a 2018-as Német Nagydíjon való kiesése. Számos jel utal arra, hogy a pilóta már nem élvezi ugyanannyira a versenyzést, mint korábban. A legnagyobb csalódás Sebastian Vettelnek viszont nem lesz más, mint a tény, hogy sosem lesz képes valóra váltani gyermekkori álmát, és példaképe – Michael Schumacher – nyomdokaiba lépve újra sikerre vezetni a legendás vörös autót. Bár ebben a küldetésében elbukott, még talán fiatal ahhoz, hogy ily dicstelenül vonuljon vissza, megfelelő környezetben, egy ütőképes autóval még lehetne benne pár jó év!

Bárhogy is dönt Vettel, kétségtelen tény, hogy a Forma-1 egy nagy bajnokát tisztelhetjük személyében, aki 4 világbajnoki címet is szerzett, valamint számtalan futamot nyert meg, mely érdemeitől senki sem foszthatja őt meg. Kicsit szomorú azonban, hogy immár egyre biztosabb, hogy feliratkozik Alain Prost, Fernando Alonso és számos más pilóta mellé, akik nagy reményekkel érkeztek Maranellóba, de végül nem sikerült elérniük a végső célt.