Ma 19 éve hunyt el Michele Alboreto, az 1997-es Le Mans-i 24 órás, valamint a 2001-es 12 órás Sebringi verseny győztese, aki mindezen eredmények mellett a Ferrari utolsó olasz származású futamgyőztese a Forma-1-ben. Ezeken felül Alberto Ascari után az egyetlen olasz (Mario Andrettit nem számolva), akinek bajnoki esélyei voltak az F1-ben.

Út az F1-be

Alboreto 1956-ban született Milánóban, mindössze kb. 45 percre Monzától. Gyerekkorától kezdve magával ragadta a fiatal olaszt az autóversenyzés, azonban – honfitársaitól eltérő módon – nem a Scuderia Ferrarinak, hanem a Lotus csapatnak, azon belül is Ronnie Peterson-nak szurkolt.

Michele Alboreto viszonylag késői korban, 20 évesen kezdett versenyezni, Formula Monza kategóriában. Azonban az olasz pilóta gyorsan tört a végcélja, a Forma-1 felé, hiszen 1980-ban megszerezte a Forma-3-as Európa bajnoki címet, valamint 3. helyezést ért el ugyanezen bajnokság olaszországi kiírásában.


Alboreto Formula Monza osztályú gépe

Debütálás a Tyrell színeiben

A Forma-1-ben Alboreto a Tyrell csapattal debütált, miután elődje, Ricardo Zunino tempója jelentősen elmaradt az elvárttól és így Ken Tyrrell úgy döntött, hogy lehetőséget ad a 24 éves olasznak. Alboreto 2 időmérőn is csapattársa, Eddie Cheever elé kvalifikálta magát, azonban összességében nem zárt jó évet. A ground effect hatást használó Tyrell 010 korántsem tartozott a legjobb autók közé a mezőnyben, illetve Alboreto is nehezen szokott hozzá a pilótákat nagymértékben igénybe vevő autóhoz. Továbbá az is problémát okozott, hogy a Tyrrell ekkoriban még a Cosworth DFV szívómotorját alkalmazta, mely lóerők tekintetében jóval elmaradt a turbóval szerelt társaitól.

Azonban mindezen problémák eltűntek, mikor a Tyrrell csapat 1982-es szezon közben bemutatta a Tyrrell 011-t, mellyel Alboreto a szezonzáró Las Vegas-i Nagydíjon megszerezte karrierje első győzelmét. Ez a győzelem pedig elég volt a pilóta számára, hogy felhívja magára Enzo Ferrari figyelmét, aki 1984-re szerződtette őt.


A Tyrrell 011 – Alboreto első győztes autója

Ferrari-s évek

Bár Alboreto – aki 17 év óta az első olasz pilóta volt a Ferrarinál, aki egy teljes szezont maradt Maranellóban –  nagy reményekkel érkezett a Ferrarihoz, 1984-ben a csapat által tervezett Ferrari 126C4 képtelen volt felvenni a versenyt a McLaren MP4/2-vel, melynek volánja mögött Niki Lauda megszerezte a világbajnoki címet. Ennek ellenére Alboreto diadalmaskodott Zolder-ben, megszerezve első Ferrari-s győzelmét.


Hosszú idő után 1984-ben újra egy olasz pilóta ült a Ferrariban

Alboreto legjobb szezonja 1985-ben érkezett el, amikor a Ferrari bemutatta a 156/85 típusú versenygépét, mely 780 lóerő leadására is képes volt, és a szezon első felében igen versenyképesnek bizonyult. Az olasz pilóta 2 futamgyőzelmet aratott, Németországban, valamint Kanadában, és úgy érkezett Zandvoortba, mely a szezon 11. futamja volt, hogy vezette a bajnokságot. A Ferrari megbízhatatlansága azonban valószínűleg Alboreto bajnoki címébe került, miután az utolsó 5 nagydíj mindegyikét kénytelen volt feladni technikai meghibásodások miatt. Ezzel a McLarenhez került a végső győzelem.


A Ferrari 156/85, amivel bajnoki esélyes is volt

Az 1986-os szezonban a Ferrari egy igen gyenge konstrukciót készített, mely nem volt elég erős, hogy a Williams, a Mclaren és Lotus autóival versenyezzen. Az F1-86 ráadásul igencsak megbízhatatlannak is bizonyult, melynek következtében az olasz pilótának 7 nagydíjon is félre kellett állnia technikai meghibásodás miatt.

A következő szezonra ráadásul egy új csapattársat is kapott Alboreto, méghozzá Gerhard Berger-t. Az osztrák pilóta érkezése nem könnyítette meg az olasz dolgát, hiszen előbbi 2 futamon is győzedelmeskedett 1987-ben, míg utóbbi erre képtelen volt.

A Senna-Prost páros által dominált 1988 folyamán mindössze egyetlen futamon volt képes győzelmet aratni a maranellói istálló, méghozzá Monzában, ahol Berger és Alboreto megszerezte az első két helyezést. A Francia Nagydíjon azonban a Ferrari bejelentette, hogy nem fogják meghosszabítani az olasz pilóta lejáró szerződését, aki ismét a Tyrrell-hez csatlakozott.


Berger és Alboreto 1988-ban, az Olasz Nagydíjon

Alboreto sorsa azonban nagyon másképpen is alakulhatott volna, ugyanis Frank Williams is megkereste a versenyzőt a Francia Nagydíj után, ám a Williams Thierry Boutsen szerződtetése mellett döntött, részben a Renault nyomása miatt is, akik ragaszkodtak egy francia pilótához.

Mivel a Williams körüli szerződési problémák sokáig elhúzódtak, így igen kevés lehetősége maradt Alboreto-nak, aki úgy döntött, hogy “hazatér” a Tyrrell-hez. Onnan azonban még 1989-ban távoznia kellett, egy igen banális okból: Alboreto egyik legfőbb szponzora a Marlboro dohánycég volt, azonban a Tyrell-t a Francia Nagydíjtól kezdve a Camel támogatta. Miután az olasz pilóta nem volt hajlandó felbontani szponzorához fűződő szerződését, távoznia kellett a Tyrrell-től. A sors iróniája, hogy Alboreto hamarosan a Marlboro támogatását is elvesztette, miután vitába keveredett a dohánycéggel.

1994-ig volt maradása a Forma-1-ben, azonban élcsapatnál nem kapott ismét lehetőséget. Utolsó csapata az Minardi volt, mellyel mindössze egy versenyen sikerült pontott szereznie. 194 Forma-1-es rajt, valamint 5 futamgyőzelem után végül a visszavonulás mellett döntött.

Az F1 után

Annak ellenére, hogy visszavonult a királykategóriából, nem tette szögre a sisakját, sőt, ellenkezőleg. Ekkor nyílt csak ki igazán számára a motorsport világa. Kezdésnek az akkoriban DTM programmal rendelkező Alfa Romeo csapatánál kapott ülést, ahol egyetlen szezont versenyzett. A nagyon sikertelennek bizonyult szezon végén távozott is a német bajnokságból. A DTM mellett még a WTCC kvázi elődjében, a Nemzetközi Túraautó Bajnokságban is indult a 155-ös Alfával, de sikert ott sem tudott elérni.

A sikertelen túraautós próbálkozás után tett egy rövid kitérőt az IndyCarba, ahol egy dobogót szerzett, valamint elindult az 1996-os Indy 500-on. A legendás versenyen viszont nem ért célba.

Ekkor végleg szakított a formaautózással és sportautózásra váltott. Nem kisebb alakulatnál talált magának helyet, mint Team Joestnél, amely pár év múlva az Audi gyári csapatává vált. Addig viszont egy Porschét terelgetve 1997-ben megnyerte a Le Mansi 24 órásat, majd Audira váltva kétszer kategória dobogón végzett.

Az Audi R8. Az márka első sikeres konstrukciója

Sajnálatos módon halála is az R8-hoz kötődik. 2001-ben ugyanis egy lausitzringi tesztelés során életét vesztette. Az R8-as defektet kapott, amitől lesodródott a pályáról, a becsapódás pedig olyan erejű volt, hogy nem élte túl. Végtelenül balszerencsés baleset volt, mivel a korábbi több ezer kilométeres tesztelések alatt egyetlen hasonló eset sem történt a pilótákkal.

A tragédia után így csak egy megválaszolatlan kérdés marad. Mit érhetett volna el a későbbiekben a világverő Audi csapattal a hosszútávú versenyzésben?


Giancarlo Fisichella 2005-ös monzai dobogóját Alboretonak ajánlotta, mivel ő volt az utolsó olasz pilóta, aki dobogóra tudott állni Milánóban, a Sebesség Templomában.