Mario Isola, a Pirelli F1-ért felelős részlegének igazgatója nyilatkozta, hogy a befagyasztott gumifejlesztés miatt félő, hogy a 2021-es autók már komolyan fenyegetnék az abroncsok határait. A probléma abból ered, hogy az eredetileg 2018-ban 3 versenyre bemutatott, majd 2019-ben egész évben használt gumikat használta volna a mezőny 2020-ban. Ezeket egy évvel később a 18″-os gumik váltották volna le, amelyek tesztelése már 1 éve elkezdődött. Csakhogy jött a koronavírus…

Isola kifejtette, tart tőle, hogy a 2021-re még többet gyorsuló autók akár egy időmérős kör közepén defektet kaphatnak, olyan oldalgyorsulásra lennének képesek a megnövekedett leszorítóerő miatt. Ha megnézzük, hogy tavalyról idénre valószínűleg minimum 2 másodpercet gyorsult a mezőny körönként, akkor láthatjuk, hogy van alapja a félelmének. Legutóbb 2015 és 16 között voltak viszonylag állandó szabályok, akkor is hasonló gyorsulást sikerült elérni. Ezt összegezve azt kapjuk, hogy a 2021-es autók 3-3,5 másodperccel lennének gyorsabbak azoknál az autóknál, amikre a gumik eredetileg tervezve voltak.

Legutóbb 7 éve történt meg az, hogy az abroncsok nem bírták el a terhelést. Kapott is rendesen a Pirelli…

A Pirelli ezért indítványozza, hogy a csapatok 2021-re valamilyen módon csökkentsék az autóik leszorítóerejét. Első ötletük a hátsó szárny függőleges méretének csökkentése volt, de ezt az ötletet már elvetették. A szárny méretének változása ugyanis növelné az autók végsebességét, amely 370 km/h környékén ismét a veszélyzónába küldené a gumikat. Másik okuk a DRS hatékonyságának csökkenése, amely a versenyzés képét befolyásolná. Itt megjegyzem, hogy tudom, a DRS-nek rengeteg ellenzője van, de ha már 2 évre előre annak használata köré építették az autókat, akkor hatalmas baklövés lenne utólag módosítani azon.

Isola így a padlólemezek megvágását javasolja. Kiindulási alapja, hogy napjaink sík padlólemezei felelnek a leszorítóerő 50%-ért így ott lehet a legkönnyebben csökkenést elérni, az autó radikális átszabása nélkül. Az ötlet lényege, hogy a padlólemezeken ténylegesen vágásokat, lyukakat helyeznének el, amelyek méretét szabályoznák. Ezeken a nyílásokon “fals levegő” érkezne az autó alá, amely csökkentené a diffuzor miatt ott kialakuló depressziót. A Pirelli reményei szerint a padlólemez leszorítóerejének 10%-os csökkentése elégséges lenne ahhoz, hogy a tempó a 2020-as év elejihez hasonló szintre csökkenjen le.

Így néz ki most egy F1-es autó padlólemeze.

A fenti képen látható, hogy most is vannak vágások a padlólemezeken, viszont azok a szélén helyezkednek el. Ezek célja, hogy egy-egy örvényt megfogva szigeteljék annak azt, megtartsák az ott kialakult depressziót. Ha beljebb megyünk a hátsó felfüggesztéshez, láthatjuk, hogy ott bizony tömör az egész. A prognosztizált nyílások ide kerülnének majd.

Természetesen, mint minden szabálymódosításnak, ennek is két oldala van:

  • Isola szavai alapján tehát a mérnökök 1 éves munkáját, 1 év fejlesztési költségeit kellene lehúzni a WC-n.
  • Másrészt viszont ha nem lenne biztonságos a több éves gumikkal való körözés (amikhez a csapatok egyhangúan ragaszkodtak), akkor azt a versenyzés és az egész sportág meg fogja járni.

Mi inkább elfogadnánk ezt a kompromisszumot.