Az olasz származású Carlo Facetti egy igazán ritka képességgel rendelkezett. Ugyanolyan jó mérnök volt, mint amilyen pilóta. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az 1981-es daytonai 24 óráson megfutotta a verseny leggyorsabb körét egy saját maga által tervezett, Group 5-ös Ferrari 308 GTB-vel. Ez azért bírt nagy jelentőséggel, mert Facetti Ferrarija mellett Porsche 935-ös versenyautók garmadája sorakozott fel a rajtrácson. Sajnos a hűtő meghibásodása miatt nem tudta befejezni a versenyt Facetti, de a leggyorsabb kör mellett az ő neve szerepel az 1981-es daytonai versenyen.

Carlo Facetti azon kevés emberek közé tartozik, aki legalább annyira kiváló pilóta, mint mérnök. (Fotó: Snaplap)

A Facetti által hajtott Ferrarit Carma FF-nek nevezték el, amely Carlo Facetti és Martino Finotto nevéből tevődött össze. Finotto már hosszú ideje Facetti egyik leghűségesebb kollégája volt a versenyautó építésben, ezért is vette bele a nevét Facetti a Carma FF-be. A Group 4-es és Group 5-ös verseny Ferrarik ugyanarra az utcai 308 GTB autókra épültek. Egészen pontosan az 1975 és 1977 között gyártott 308 GTB-re, melynek még üvegszálas karosszériája volt a későbbi acélkasznis 308-as autókkal szemben. Facettiék igyekeztek mégjobban lecsupaszítani az autót, és csak a homologizációhoz elengedhetetlen elemeket tartották meg, mint például az ajtókat és a tetőt.

Facetti egyik korábbi projektje a négyszelepes hengerfej kifejlesztése volt a Ferrari Dino V6 motorokhoz, amik a Lancia Stratos rallyautókból ismerhetünk jobban. Facetti ugyanúgy saját hengerfejet tervezett a 308 GTB V8-as motorjához is, valamint rádobott két turbót is. A gyári Weber karburátorokat ledobta róla, és Kugelfisher befecskendező rendszert szerelt fel. A V8-as Ferrari egység így versenyen 750 és 840 lóerőt tudott, de ha feltekerték a turbónyomást, akár 950 lóerőt is ki tudott sajtolni magából. Természetesen csak limitált ideig…

A 308 GTB Carma FF megépítése nem kis kreativitást és találékonyságot igényelt Facettitől. (Fotó: Pananti)

Így leírva nem tűnik túl bonyolultnak a recept, de igen erős kreativitás kellett hozzá. Mivel Facetti kénytelen volt megtartani a keresztirányú elrendezést a motortérben, ezért a két turbót a motor mögé, a motortér jobb oldalára kellett felszerelni egymás mellé. De hova kerüljön az intercooler? Facetti azt a megoldást választotta, hogy az intercoolert a tűzfalra szerelte a vezetőülés mellé. A levegő a hatalmas első beömlőn tódult be, és egy szénszálas anyagból készült alagúton érkezett az intercoolerhez, lényegében átszáguldva ezzel az utastéren. Kívülről úgy hatott, mintha még egy ülés lenne a Ferrariban.

Ha már a szabályok megengedték, Facetti a karosszériát is áttervezte amennyire lehetett. A 308 GTB orr és far része is hosszabb lett, valamint szélesebb is lett a gyári autóktól. A szélesítés lehetővé tette, hogy ugyanolyan fékeket kapjon a Ferrari mint a Porsche 935 és 936-os autók. Egy nagy szárnyat is kapott a Ferrari, de közel sem volt annyira látványos, mivel a Group 5-ös szabályok kimondták, hogy ha szemből nézzük az autót, nem lehet látható a hátsó szárny. Ezeken kívül egy első splittert és diffúzort is felszereltek rá.

A Carma FF olyan jól sikerült, hogy az 1981-es daytonai 24 óráson a leggyorsabb kört futotta. (Fotó: Pinterest)

Bár az autó már 1980-ban elindult két edzésen is, a versenyre egy alkalommal sem került nevezésre. A kép a már említett 1981-es daytonai 24 órásra állt össze. A 308 GTB Carma FF a Jolly Club csapat egyik tagjaként vágott neki a versenynek, a másik Emanuele Pirro és a Lancia Beta Montecarlo autója volt. Facetti a kvalifikáció 6. helyén zárt összesítésben, majd a versenyen megfutotta a leggyorsabb kört. Közvetlenül ez után a hátő megadta magát, és kiállni kényszerült Facetti.

Miután visszatértek Európába, a Ferrari és Facetti ugyanolyan gyorsnak bizonyult, de a megbízhatóság maga volt a rémálom. A monzai 1000 km-es versenyen az első helyre kvalifikálta magát Facetti, de a gyújtáselosztó hibája miatt el sem tudott rajtolni a versenyen. Még ugyanebben az évben Finotto be tudott zsebelni vele egy győzelmet Vallelunga-ban. A kyalami 9 óráson Facetti és Finotto a rajtrács 2. helyéről várta a rajtot. Azonban a verseny alatt megfőtt a motor, így ismét kiállni kényszerültek. Ha bár az 1982-es daytonai 24 órásra nevezve voltak, de ez a verseny volt a Carma FF utolsó fellépése.

Bár a tempója jó volt, a megbízhatósága maga volt a rémálom. A Ferrari sajnos nem állt be Facetti mögé, hogy tovább fejleszthesse autóját. (Fotó: Pinterest)

A mai napig a Carma FF az egyetlen darab Group 5 versenyautó, amely a Ferrari 308 GTB alapjaira épült. Hiába a Porsche fékek, a KKK turbók és a Kugelfisher befecskendezés, sajnos igazán nagyot soha nem tudott villani. Facettinek sem anyagi forrása sem ideje nem volt, hogy tovább fejlessze a Carma FF-t, amely így nem tudta beváltani az ígéretét. Hogy mi történt volna, ha a Ferrari felfigyel rá és segít neki? Sajnos ezt már soha nem tudjuk meg.