1964-ben rendezték meg az első Osztrák Nagydíjat a szovjet megszállás alól felszabadult Ausztriában. A helyszín a stájerországi Zeltweg kiürített katonai repülőtere volt, nem messze a mai helyszíntől, Spielbergtől. Mint Silverstoneban és megannyi angliai helyszínen, a sógoroknál is úgy gondolták, hogy a repterek sík betonplacca lesz a legideálisabb helyszín a futam rendezésére. Nem is vitték túlzásba a szervezést: vettek 2000 szalmabálát, azokat a kifutó hosszában lepakolták, majd kijelölték a Monzához hasonlóan végtelen egyszerű nyomvonalat.

A 3200 méter hosszú pályát 4 kanyar szabdalta fel, tehát nem a kormányzástól fáradtak el a pilóták a több, mint 2 órás versenyen. Inkább a folyamatos rázkódás jelentette a legnagyobb fizikai terhelést. A sugárhajtású gépek által használt reptér betonkockáinak illesztése ugyanis fogalmazzunk óvatosan, nem voltak tükörsimák. Olyan érzés lehetett rajtuk menni, mint mikor macskakövön akar valaki rollerezni. Egymás után törtek el a kormányrudak, felfüggesztések, féltengelyek.

Nem volt túlságosan bonyolult a vonalvezetés

A futam legemlékezetesebb momentuma viszont a Cooperrel versenyző amerikai világbajnok Phil Hill hatalmas bukása volt. Az autó hátuljában lévő Climax motor kigyulladt az ütközés hatására, a tűz pedig gyorsan felemésztette az autót. Hiába oltották el gyorsan a lángokat, nem sok maradt az autóból. Még abban a körben kiesett a hazai versenyén debütáló Jochen Rindt is, ami után csak a mezőny harmada ért célba.

Megkímélt, garázsban tartott autó, idős német orvos házaspártól eladó

A futamot a Ferrarit terelgető Bandini nyerte Richie Ginter és Bob Anderson előtt. Bandininek ez volt karrierjének egyetlen győzelme. A kiélezett bajnokság összes bajnoki esélyese kiesett a futamon, sem Clark, sem Hill, sem Surtees nem ért célba. A pilóták által versenyzésre alkalmatlannak nyilvánított pályára soha többé nem tért vissza az F1, amelyet csak 6 évvel később rendeztek meg újra, az Österreichringen.

Zeltweg azóta inkább a repülős napjairól ismert, valamint idén fontos logisztikai központ lesz az elkülönítve dolgozó csapatoknak.

F1 helyett már inkább Messerschmittek gurulnak a pályán