Aki a cím miatt felháborodottan nyitja meg a cikket, szeretném gyorsan leszögezni: a tavalyi Brazil Nagydíj óta most fordult elő ismételten, hogy nem tudtam levenni a szemem a képernyőről, olyan futamot tettek elénk. A verseny után viszont elkezdtem visszapörgetni az összefoglalókat és azt vettem ki, hogy pár csattanós eseményen túl nem sok tényleges esemény történt. Persze elismerem, hogy egy átlagos Spanyol, vagy Monacoi Nagydíjnál így is megszámlálhatatlanul eseménydúsabb versenyt láttunk, de egy kis listával szeretnék valamit bemutatni:

HelyezésA második rajt utáni körbenA leintésnél
1.GaslyGasly
2.RaikkönenSainz
3.GiovanazziStroll
4.SainzNorris
5.StrollBottas
6.NorrisRicciardo
7.BottasHamilton
8.RicciardoOcon
9.OconKvyat
10KvyatPerez

Látható, hogy az első 10 helyen mindösszesen annyi változás történt, hogy a két Alfa kiesett, Hamilton pedig előretört. Helyezések alapján ezek középmezőnybeli csaták, egy átlagos futamon nem sok ember szívverését gyorsítják meg. Hamilton ismétlésből mutatott előzéseit leszámítva pedig az utolsó 19 körben még helycsere sem történt. Mégis mi az ami miatt úgy tapadtunk a kijelzőre?

Közel 170.000-es szorzó volt erre a dobogóra. Nem lehetett véletlen.

Valószínűleg azért, mert egy olyan futamot láthattunk, aminek az eredményét senki nem tudta előre megjósolni. A kiszámíthatatlanság mellett nem vettük észre, hogy gyakorlatilag nem sok dolog történt a pályán. Legutóbb Michelisz Norbi 2015-ös győzelmének visszanézésekor éreztem hasonlót. Semmi nem történt a futamon, de alig bírtam ülve maradni a verseny alatt.

Tegnap ismételten láthattunk valamit abból a 2012-es változatosságból, aminek múltával több tízmillió nézőt veszített a sorozat. Egy gyors példa: a vasárnapi futam összefoglalóját 4.000.000 ember nézte meg 24 óra alatt, amíg a Belga Nagydíjét 1 hét alatt “csak” 2.600.000. Pont erre van szüksége az F1-nek: változatos eredményekre. Ha minden futamot más pilóta nyer, akár be is vonatozhatnak a célba. A tegnapi futamhoz hasonló versenyek fogják visszahozni az elveszített nézőket, a jelenlegieket pedig egy elismerő csettintésre készteti. Mindenki elmondhatta, hogy 7 év után végre először nem a Ferrari-Red Bull-Mercedes trió nyert egy futamot. Ha kell a későbbiekben az ilyen kiszámíthatatlan eredményeket akár erőszakkal is, de állandóvá szeretné tenni a FOM :